1985-ben a DC Comics megszerezte a Charlton Comics karaktereinek jogát. Alan Moore, a híres képregényrajzoló úgy gondolta, hogy megújítja a kicsit megfáradt karaktereket, ahogy azt tette a Miracleman sorozattal is a 80-as évek elején. Ez lett volna a Mighty Crusaders sorozat, de ahogy Moore elkezdte írni, rájött, hogy ez nem megfelelő alap grandiózus terveihez. Úgy gondolta, végülis mindegy, hogy mely karaktereket használja, a lényeg, hogy az olvasók felismerjék őket. A sokkra és a meglepetés erejére játszott, ami akkor jön elő, amikor az olvasók megtudják, karaktereik milyenek is valójában. "Ki ölte meg a Békítőt" címmel el is küldte a kéziratot a DC szerkesztőjének, Dick Giordanonak.
Giordanot érdekelte az ötlet, de szinte rosszul lett attól, hogy Moore az újonnan vásárolt karaktereket használja. Moore szerint a DC-t zavarta, hogy a nagyon drágán vett karakterek egy része meghal vagy használhatatlan lesz. Moore problémája az volt, hogy úgy érezte, szükség van az ismert karakterekre, hogy az érzelmi kötődés kialakuljon az olvasóban, de később meggondolta magát. "Egyszer csak rájöttem, ha úgy írom meg a karaktereket, hogy ismerősek az olvasónak valahonnan, akkor működhet." Rorschach karakterét például az egyik Charton Comics karakterről, the Questionről mintázta, Nite Owl II pedig Moore Batmanje, ahogy később egy interjúban elmondta.
A rajzoló, Dave Gibbons már korábban is dolgozott együtt Moore-ral, s amikor megtudta, min dolgozik, jelezte: szeretné ő megrajzolni. Giordano közvetítésével sikerült is megszerezni a munkát. John Higgins pedig Gibbons barátja volt, ráadásul szinte egymás mellett laktak, így bármikor össze tudtak ülni, hogy tisztázzák a kérdéseket. Len Wein pedig szerkesztőként szállt be, de Giordanoval együtt kimaradtak végül a munkából: "Mégis ki szerkesztene bele Moore munkájába, az Isten szerelmére?" - mondta egyszer Giordano.
Zöld utat kapott tehát a projekt, Gibbons és Moore pedig leültek, hogy megbeszéljék a részleteket. Nagy hatással volt rájuk a Mad magazin által készített Superman paródia, a Superduperman, szerették volna 180 fokkal megfordítani, paródiából drámát csinálni. Az volt a tervük, hogy olyan szemszögből mutatják meg a szuperhősöket, ahogy még korábban senki. Szerették volna a szuperhősök Moby Dickjét megcsinálni, aminek van súlya, egyfajta sűrűsége. Moore találta ki a karakterek neveit és leírását, a kidolgozást pedig társára hagyta. Gibbons nem ült le az íróasztal mellé, hogy ezeket kidolgozza, elég furcsán csinálta: volt, hogy két hétig csak vázlatokat csinált egy karakterről. Szerette volna, ha a karaktereket egyszerű megrajzolni. Rorschach volt a kedvence, hiszen "csak egy kalapot kellett rajzolni. Ha megvolt a kalap, kész is volt. Hozzávettél egy arc-szerű formát, ráraktál két fekete foltot, s kész is volt.
Moore korán nekiállt a sorozat készítésének, hogy ne legyenek nagy csúszások a megjelenésben. Ahogy megírta az első számot, rájött, maximum hat számra van elegendő anyaga, pedig a szerződés 12-ről szólt. Éppen ezért a fő storyvonalat kitöltötte a karakterek eredettörténetével. Moore nagyon részletesen megírt minden panelt Gibbonsnak, aki így emlékszik: "Az első szám forgatókönyve úgy 101 oldal volt gépelve, sorközök és szünetek nélkül, még az oldalak alján sem volt hely. Amikor megkapta, be kellett számoznia az oldalakat, "ha véletlen leejtettem volna, pár nap lett volna megtalálni a megfelelő sorrendet." Ezután szövegkiemelővel kiemelte az akcióleírásokat. Sok munka volt az előkszítés, mielőtt még nekiállhatott volna a munkának. A részletes leírás ellenére sokszor így fejeződött be az oldal leírása: "Ha nem tetszik, csináld úgy, ahogy a legjobbnak tűnik!" Gibbons persze hűen követte Moore utasításait. Gibbons komolyan vette a munkát, s sokszor olyan utalásokat rejtett el a háttérben, amit még Moore se vett észre sokáig. Moore néha még kollégáját, Neil Gaimant is felkereste, hogy bizonyos kérdéseket megvitasson vele.
1986 novemberében bejelentették, hogy késésben vannak: már megjelent az ötödik szám, s csak a kilencediket írják. A probléma a részletekben rejlett: Moore zsenialitása túl sok volt Gibbonsnak, ezért megegyeztek, hogy egy egész szám helyett egyszerre csak néhány oldallal foglalkoznak. Ahogy az idő fogyott, volt, hogy Moore beült a taxiba, s 50 mérföldet utazott, hogy személyesen vigye át a friss anyagot. Később Gibbons rávette feleségét és fiát is, hogy csinálják meg a képeket elválasztó rácsokat, s így spóroljanak időt neki.
A Watchmen elkészült, de a vége felé Moore észrevette, hogy a befejezés nagyon hasonlít az Outer Limits sorozat "Architects of Fear" című részére. Össze is veszett Weinnel ezen, de végül ő nyert, maradt a vége, de az utolsó oldalakon megemlítette a sorozatot is.
