2008-ban indult a legújabb verziójú Iron Man fősorozat, mely most azért került a látókörömbe, mert megnéztem a Vasember 2-t, s kedvet kaptam hozzá. Kiváncsi voltam, hol tart most a sorozat, mert korábban, amikor beleolvasgattam, az univerzumba, nem nagyon nyerte el a tetszésemet a sok-sok szerteágazó cím.
Konkrétan a múlt héten megjelent 25. résznél néztem be a sorozatba, s eldöntöttem, ezt én el akarom olvasni.
Hogy hol is tartunk?
A számos korábbi crossover eredményeképp Tony szinte egyesítette magát az öltözékével: a páncél idegi alapon csatlakozik gazdájához, s már gondolatával is képes felvenni. Tökéletesítette kis reaktorát is, ahogy a filmben is láthattuk: kör alak helyett most már háromszöget látni. A Stark cég pedig egyre kevésbbé foglalkozik haditechnológiával, hisz Tonynak ez nem tetszik. Ő lett egyébként a Shield vezetője is, így egyszemélyes igazságosztóként védelmezi a világot.
Nincs is igazán ellenfele, hisz aki közel hasonló technológiát birtokol, annak minden mozdulata eljut Tonyhoz. Jó kis felütés, bár úgy tűnik, innen aztán nehéz nagyot húzni. Egészen odáig, amíg Ezekiel Stane, Obadiah fia ki nem fejleszti a tökéletes gyilkológépet: saját magát. Nem kell ide páncél, ő saját belső energiáit felhasználva reprodukálja Tony képességeit és tűzerejét. Célja pedig mi más lenne, minthogy elpusztítsa Tony-t és a Stark Industriest. Közhely közhely hátán, mégis, a kivitelezés, a történetvezetés naggyá teszi a sorozatot. Az a fajta terrorizmus, amit Ezekiel megvalósít, az Tony tökéletes ellenségévé teszi: bizony, még a Vasemberen is ki tud fogni.
Matt Friction nagyszerű sorozatot indított, egy olyat, amire érdemes odafigyelni.
